Köszönet az utolsó lökésért
Ma estétől kezdve el kell felejtenem, hogy mik azok, amik elmúltak. És megbecsülni azt, ami maradt és várni arra, ami jön.
Azt hiszem, azt hiszem amikor az egésznek vége, tudod, egyszer csak visszajönnek és bevillannak a dolgok. Ez pedig olyan, mint az emlékek kaleidoszkópja, csak visszajön minden, még ha közbe Ő nem is. Amikor megláttam, szerintem egy részem már abban a pillanatban tudta, hogy ez megtörténhet. Nem arról van szó, amit mondott, vagy amit tett. Az érzésről szólt, ami ezzel együtt járt, és a legnagyobb őrültség az, hogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanígy érzek majd. Nem tudom, hogy így kellene-e. Tudtam, hogy ez a világ túl gyorsan halad és túlságosan is elvakít. De csak azt gondoltam: hogy a pokolba kerülhet az utadba valaki, aki úgy néz ki, mint egy angyal, amikor mosolyog? Talán ő is tudta ezt, amikor meglátott. Azt hiszem elvesztettem az egyensúlyom. A legrosszabb része pedig nem az volt, hogy elveszítettem őt, hanem az, hogy elveszítettem önmagamat.
Becsukom a szemeimet és azokra a napokra gondolok, amikor nem voltam mindig egyedül.
2018.04.16. 19:08, Szerkesztő |
|